Adventi naptár: Amit eddig még nem tudott a karácsonyról

dec. 22., 08:42

Eltelt egy év, újra itt a karácsony. A nyugalom, a békesség időszaka ez, amikor a feldíszített vásárokban forralt bort iszogatunk, és magungva szívjuk azt a bizonyos ünnepi hangulatot. Vannak, akik ezekben az utolsó pillanatokban még ajándékok utáni hajszára kényszerülnek, de szentestére már bizonyára mindannyian elégedetten pihenünk majd a finom ételek elfogyasztása után. A fenyőfa illata, a fahéj, a sütikék, vagy a krumplisaláta... melyik illat az első, amelyik eszébe jut? Bármelyik is legyen, mi most ezeket a jellegzetes dolgokat oldalra tesszük, és inkább karácsonyi érdekességekről írunk ebben a cikkben.


1)   Karácsonykor már az ókori Rómában is ajándékokkal lepték meg egymást

A karácsonyi ajándékozás története egészen az ókori Rómába nyúl vissza, amikor az emberek az új év eljövetelét ünnepelvén ajándékozták meg egymást. A téli napforduló később a karácsony ünnepévé lett, az ajándékozás pedig megmaradt jó szokásunknak. Az ajándékok attribútuma a három keleti bölccsel is összefüggésben van, akik az újszülött Jézusnak aranyat, tömjént és mirhát hoztak ajándékba.  

 

2)  Fagyöngy – orvosság vagy hallucinogén dekoráció

Ez a kedves dekorációnak szolgáló növény a szerelmet és a termékenységet szimbolizálja, és ősrégi idők óta használják orvosságként is. Jótékony hatással bír a szív megbetegedéseire, a magas vérnyomásra, sőt, még a rákellenes terápiában is helye van. Nem ajánlatos azonban a cserjével otthon kísérletezni, öngyógyításunk könnyen hallucinációkba fulladhat.

 

3)  Japánban a hagyományos karácsonyi vacsora a KFC-ben tellik

Gondolta volna, hogy pont Japánban ünneplik a karácsonyt egy kis KFC-s csirke mellett? Egy 40 éves reklámnak köszönhető mindez – „Kentucky for Christmas“ -, a lakosoknak nincs más választásuk, mint két hónappal előre megrendelni a KFC kosarakat.

 

4)  Csiling!

Biztosan az Ön emlékezetében is él még az a gyermekkori érzés, mikor végre megszólalt a csengő. Meghozta a Jézuska az ajándékokat. Tudja, honnan ered a csengő története? A pogány időkben a csengőszó elriasztotta a gonosz szellemeket, később viszont a fontos események kezdetét jelezte – eleinte kellemetlenekét, kesőbb viszont az örömteljes ünneplését. Így lett szokássá a csengő megszólaltatása minden esküvőn és gyermek születésekor, mind a mai napig kellemes érzéseket vált ki bennünk.

 

5)  SzuperTélapó

Elgondolkodott már azon, hogyan érkezi a Jézuska vagy a Télapó kiosztani azt a rengeteg ajándékot? Amerikai szakértők kiszámolták, hogy a Télapónak 1046 km/s sebességgel kell másodpercenként 822 házat bejárnia, hogy minden házba eljusson a Földön. Nyújtsa hát segítő kezét a Jézuska felé, és segítsen neki legalább az ajándékok kiválasztásában. Nagy segítségére lehet ebben a Karácsonyi ajándéktippet c. cikkünk.